Kisfiam kinőtte a gyerekülést és egy pár éve ajándékba kapott Römer új ruhában már kényelmesebb és biztonságosabb lesz neki az autóban, és nem kell újat vásárolni. Könnyű dolgom volt, mert a régi huzat, ha szakadtan is, de meg volt és az alapján méreteztem az újat. Sikerült igazán fiús anyagot választani, amely elég strapabíró és bírja majd a majszolást is. Mindkét anyagból 0,5-0,5 métert elég volt hozzá, és 2 méter keskeny gumi az összehúzásokhoz. Kíváncsian várom, hogy fog neki tetszeni!?
2013. szeptember 30., hétfő
Meggyes mámor
Andi barátnőm születésnapjára készítettem :)
Kakaós piskóta meggyzselés rétegekkel, meggyel és tejszínhabos krémmel. Az alsó rész piskótája meg lett részegítve cherry-vel, a teteje csak aromás locsolást kapott, hogy a gyerekek és sofőrök is tudjanak enni belőle. Marcipán pillangókkal és szórócukorral díszítettem, aminek nem kedvezett a szállítás, de így is sikerült örömet szerezni vele :)

2013. szeptember 26., csütörtök
Szép szék :)
Már igazán ráfért a székeinkre, hogy kicsit megújítsam az ülőlapjait. Az eltüntethetetlen foltok és a keményre kiült szivacs már régóta megoldásért kiáltott. Méteráru boltban beszereztem hozzá az 1 cm vastag szivacstáblát (mert az egyébként méretre vágott 30*30 cm-es ülőpárnaszivacs kicsit lett volna rá). A kiválasztott anyagból pont annyi volt az üzletben, amennyi szükséges volt, gondoltam ez nem lehet véletlen, tényleg neki kell velem hazajönnie. Izgatottam tértem haza az alapanyagokkal és gyorsan neki is álltam a renoválásnak. Az ülőlapok lecsavarozása, a szivacs és az anyag méretre vágása (dupla rétegben került rá, hogy igazán puha legyen) gyorsan ment. A kárpitos tűzőgéptől való félelememet legyűrve nekiláttam a munka nehezebb részéhez. Az első pár lövés sikerén felbuzdulva hamar kész lett az első darab, ami felülmúlta a várakozásaimat. Nem is remélem, hogy ilyen jól sikerül, csak bíztam abban, hogy a régi állapottól csak jobb lehet. Esztétikailag és kényelmileg is meg voltam elégedve. A másik három székkel is gyorsan elbírtam. Egy picike asztalközépnyi anyag is maradt :) A tenyerem kicsit fáj a szerszámtól, de a családtól kapott dicséret a szép munkáért feledtette a kellemetlen érzést.
Ékszerelde III.
Pár hónapja rendeltem alapanyagokat, melyek türelmesen várták dobozkámban, hogy valami szépség készüljön belőlük. Szabad idő híján eddig nem tudtam megvalósítani velük kapcsolatos terveimet. Most végre sor került rájuk, és ezek születtek a kezeim alatt :)
Az idei nyár slágerszíne volt a türkiz, ami hamar belopta magát a szívembe és a ruhatáramba. Sikerült beszerezni pár felsőt és egy szoknyát ebben a színben, de kiegészítőim nem voltak hozzá :( Most már ezek nélkül fel sem veszem őket :)
A hirtelen beköszöntött Ősz ihlette ezt a gyűrűt.
Ez a korábbi baglyos szett is újragondolásra került, a lógós fülbevalóból bedugós lett, és a medál kapott egy kis kiegészítést.
A selyemszalag és a tekla gyöngy csinos kombinációt alkot a memóriadróton.
Milénámnak készítettem ezt a csajos darabot :)
Minnie-egér medál ötletesen
2013. szeptember 21., szombat
Kanapénk újjászületése
A közel négy éves kanapénk huzata kezdte szépen lassan megadni magát. Már nagyon utáltuk. Télen hideg, nyáron ráizzadunk, egyetlen előnye, hogy gyerekbarát, mert minden lemosható róla. Gondoltuk, hogy áthúzatjuk kárpitossal, de az egy fél vagyon lett volna. Annyira nem ragaszkodunk hozzá, akkor inkább vennénk másikat. A vágyálom az Andante, még várathat magára, mert nagyon drága, ami persze érthető, mert az már minőség. El kezdtük mindenféle plédekkel takargatni, de az látványban és kényelemben sehol nem volt, nem beszélve az idegesítő igazgatásokról.
Szóval gondoltam, hogy nagyon elrontani nem tudjuk, próbáljuk meg áthúzni mi az ülőfelületet.
Kiindulási pont a választásban az volt, hogy az aljához és a hátuljához nem nyúlunk, így mennie kell a szövetnek a narancshoz. Az IKEA-ban rátaláltam a tökéletesre, a MAJKEN narancs-szürke-fekete mintájába rögtön beleszerettem. Gondoltam a varrás részét megcsinálom én a lebontott huzat mintájára, a Párom pedig a munka férfias részét, a rálövést (amúgy is félek attól a kütyütől). Amíg a gyerekek a Mamiéknál nyaraltak elmentünk beszerezni az anyagot, vettünk pár kényelmesebb párnát és belevetettük magunkat a munkába. Első este a rövidebbik, kihúzhatós rész ülőrészével végeztünk meglepően gyorsan. A varráson duplán mentem át, biztos ami tuti :)
Másnap már a megszerzett rutinnal megcsináltuk a másik felét is, persze ez nem volt olyan egyszerű mint a párja, mert nem lehetett annyira szétbontani a kanapét. Harmad nap a zipzáras párnák is elkészültek, egyik felük mintás, másik oldaluk fekete lett, a variálás lehetőségét fenntartva :)
Szerintem szép munkát végeztünk, elégedettek voltunk a végeredménnyel. Azóta jobban szeretjük, és ami a legfontosabb, kényelmesebb is.
Miután megtörtént a gyerekeink általi birtokba vétel megkértük őket, hogy fokozottabban figyeljenek kezük és ruhájuk tisztaságára, mikor elvetődnek rajta. Nagy baleset esetére is van megoldás, a problémás folt eltüntethető egy újabb fekete levél felrajzolásával, csak egy jó alkoholos filc kell hozzá :D

Fülbevaló-tartó
Régóta kerestem megoldást arra, hogy miképp tudnám úgy tárolni vásárolt és saját készítésű fülbevalóimat, hogy jól áttekinthetőek legyenek, ne kelljen mindig a párjukat keresgélni. Sok ötletet találtam az interneten képkeretes megoldással.
Aztán a legutóbbi IKEA-túránkon jött az ötlet :) A TOLSBY keret 295,- Ft-ért nem tűnt nagy befektetésnek akkor sem, ha nem sikerül a megvalósítás. Szerencsére két plexi lap van hozzá, mert amikor a kifúrással próbálkoztam az első elrepedt. Tanulva abból, hogy hogy nem kellene csinálni bejelöltem a második lapon is a lyukak helyét, sokkal nagyobb óvatossággal estem neki a hobbifúróval..., és sikerrel jártam :)
Belecsúsztattam a lapot a keretbe és más el is foglalhatták új helyüket a kedvenc darabjaim. A bedugós és beakasztós fülbevalókat könnyedén be lehet rakni. Sok francia kapcsos fülbevalóm van, amiket a peremnél szállásoltam el.
Én 12 pár fülbevalónak készítettem fúrt helyet és alul-felül is 3-3 pár kényelmesen elfér.
Már csak a gyűjteményt kell bővíteni :)
A következőt színesben szerezem be, már van a kínálatban piros, zöld, kék és (általam imádott) narancssárga keret is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)